siklos szobor kapolna csarnok web 20170928 3A siklósi iskola közösségének régi álma valósult meg, amikor idén nyáron kápolnát alakítottak ki az épületben. 1921 és 1948 között az intézmény polgári leányiskolaként működött, a nevelési feladatokat a kalocsai iskolanővérek látták el. Ebben az időszakban már volt kápolna az iskola falain belül, de azt az államosítás után megszüntették. A régi kápolnát Jézus Szíve tiszteletére szentelték, ezért döntöttek úgy az iskola pedagógusai, hogy az újat is Jézus szent szívének és személyének ajánlják.

A kápolna felszentelése után Udvardy György megyéspüspök megáldotta az iskolának adományozott Mária-szobrot. Az idei tanévben a Pécsi Egyházmegye öt köznevelési intézményében helyezik el Illyés András szobrász domborművét, amely a máriagyűdi kegyszobor gondolati és formavilágát idézi. A siklósi iskolában Batki Ottó igazgató mondott köszönetet a műalkotásért, amely az épület aulájában látható. A szoborral Szűz Mária jelenléte tapinthatóvá válik majd az intézményben, és így minden nap tudatosul a tanulókban és a tanárokban az egyházhoz tartozásuk.

Az ünnepség zárásaként az intézmény felújított tornatermét áldotta meg a főpásztor. A három hónap alatt, kormányzati és egyházmegyei támogatásból elvégzett munka 21. századi épületté varázsolta a 60-as évek hangulatát idéző tornatermet.

További képek az eseményről itt.
Fotó: Loósz Róbert