Pécsi Advent

Pécsi Advent

Az adventi időszak lelki előkészületének jegyében a Pécsi Egyházmegye az idén is meghirdeti a Pécsi Advent rendezvénysorozatot, amelynek fő célja, hogy segítsen elmélyíteni az igazi várakozás lelkületét, és megízleltesse Jézus Krisztus bennünk munkálkodó szeretetét az együttlét, az adventi műsorok, a közös éneklés és zenélés által. 

Meghívó - Pécsi Advent (2014)

December 6. és 20. között, a programsorozat idején a Pécsi Székesegyház és a Dóm-kőtár nyitva áll a közösségek, egyházmegyei csoportok műsorainak befogadására, ahol szülők, nevelők, gyerekek közösen élhetik meg az alkotás, a művészi kifejezés és a lelki előkészület örömét. Szeretettel várjuk azon kórusok, zenekarok, iskolai és egyéb csoportok programjait, felajánlásait, amelyek szívesen részt vennének a közös készület ünnepi eseményein.