Egy név tűnhet jelentéktelennek és önkényesnek. Valamit, ha akarunk, hívhatunk így, de akár úgy is, a lényegen ez mit sem változtat. „Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos" – állapítja meg Júlia Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjában (II. felvonás 2. szín).
Ugyanakkor mindenki rossz néven veszi, ha a nevét eltévesztik vagy összekeverik. Isten vagy éppen Jézus nevét ennél még nagyobb, vallásos tisztelet is övezi, hiszen, ahogy a középkori himnusz mondja, „nincs szó a földön kedvesebb", és „gondolni szebbet nem lehet", mint Jézus szent nevét (Jesu dulcis memoria).
Felmerül olykor a mai vallásilag plurális és befogadó gondolkodásban, hogy miért ne lehetne Istent akárhogy nevezni, akármelyik vallás istenével azonosítva. Ezt vetette fel már a második században egy Kelszosz nevű filozófus, mondván: „semmi különbség nincs aközött, hogy a mindenek fölötti Istent Zeusznak nevezik-e, amint a görögöknél szokás, vagy pedig ilyen és olyan, az indek vagy az egyiptomiak között használatos neveket adják nekik". (Órigenész: Kelszosz ellen 1, 24. Somos Róbert fordítása)
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a név mindig egy bizonyos történetet is magában hordoz. Zeusz neve például jelenti mindazokat a mitikus történeteket, amelyek őhozzá kapcsolódnak.
„Zeusz nevét meghallva azonnal hozzá értjük, hogy Kronosz és Rhea fia, Héra férje, Poszeidón testvére, Athéné és Artemisz atyja, saját lánya, Perszephoné szeretője" – állapítja meg Órigenész. „Miféle önkényes döntés a »Zeusz« tulajdonnevet adni, s ugyanakkor nem elfogadni, hogy atyja Kronosz és anyja Rhea!" – teszi fel ugyanő a jogos kérdést. (Kelszosz ellen 1, 25)
Ugyanígy a bibliai Isten nevétől is elválaszthatatlan az a történetfolyam, amelynek írásos lenyomata a Szentírásban található. Ez a keresztények hite szerint az újszövetségi iratokban tovább folytatódik, és egyben beteljesedéséhez érkezik. A szentírási történetekbe, amelyeket összefoglalóan üdvösségtörténetnek szokás nevezni, nem illeszthető bele sem a Zeusz név, sem más egyéb istenség és annak neve.
Mózes és az égő csipkebokor (mozaik, sínai Szt. Katalin-kolostor, 9. század)
Rendben, Isten neve egyedülálló jelentőségű, felcserélhetetlen. De kifejezheti-e ez a név, egy emberi szó megfelelő módon a végtelen Istent? R. Kendall Soulen amerikai teológus The Divine Name(s) and the Holy Trinity [Az isteni név/nevek és a Szentháromság] című munkájában úgy érvel, hogy a név szükségszerű dolog, még akkor is, ha tökéletlen. A Kivonulás könyvének 3. fejezetére hivatkozik, amikor Mózes az égő csipkebokornál állva azt mondja Istennek, hogy az Egyiptomban élő, rabszolga héberek majd rá fognak kérdezni a nevére (vö. Kiv 3,13). Ez az igényük jogosnak mondható, hiszen Isten neve az ő Istenük egyediségét jelenti, „nyelvi zálogként" szolgál. És ahogyan a kenyér és a bor az eucharisztiában több lesz, mint „zálog", hasonlóképpen Isten neve is messze több lesz a választott nép életében, mint puszta „zálog". Maga Isten misztériuma mutatkozik meg e név által.
A zsidók körében ezért különleges tisztelet és saját teológia veszi körül Isten nevét. Ugyanígy a keresztények is hasonló módon viszonyulnak Jézus Krisztus, valamint a Szentháromság személyeinek neveihez. Számukra ezek a nevek nem cserélhetők ki másokra. Soulen ezt találóan így fogalmazza meg:
„A Szentháromság neve a háromszemélyű szeretet örök kapcsát jelenti, amely az ember Jézusban lett kinyilatkoztatva. A keresztények olyan mélyen tudják, mint bármit, amit tudnak, hogy Isten Krisztus és a Szentlélek nélkül távoli és hiábavaló; hogy Krisztus az Atya és a Szentlélek nélkül egy mártírhalált halt szent; és hogy a Szentlélek az Atya és Krisztus nélkül alaktalan és irányvesztett erő. A hit a hármuk összekapcsolódásától eleven."
Mózes, mielőtt a saját és az övéi életét föltette volna rá, a legalapvetőbb módon azt akarta megtudni, hogy mi a neve annak, aki szól hozzá, és aki szabadságot és új életet ígér. Minden keresztény a Szentháromság nevében való leöntés által nyert új életet, és megkapta a szabadság ígéretét. Ezért nagyon is fontos, hogy ki-ki rákérdezzen annak a nevére, aki mindezek mögött áll.
Csigi Péter
