25 éves fennállását ünnepelte április 22-én a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola. Az eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki az ünnepi műsort követően megáldotta a felújított iskolaépületet.

Az intézménybe számos hátrányos helyzetű diák jár a környékbeli kistelepülésekről – az ő nevelésüket és támogatásukat a közeljövőben is fontosnak tartja az iskola.

siklos iskola jubileum web 20160422 36Huszonöt éve, 1991-ben került ismét egyházi fenntartásba a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola. A jubileumot április 22-én gálaműsorral ünnepelte az intézmény. Batki Ottó iskolaigazgató elmondta: a kezdeti nehézségek után megtalálták az utat, amely ma meghatározza az iskola szemléletét az oktatásban és a katolikus értékrendnek megfelelő nevelésben is. Az iskolába főként a vidéki, hátrányos helyzetű, nehéz sorsú diákok járnak.

Az ünnepségen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök, aki szintén a krisztusi küldetésre, az egész ember nevelésére hívta fel a figyelmet.

Az elmúlt évben felújított épületet a rendezvény végén megáldotta a főpásztor. Az intézményben a nyílászárókat és a homlokzatot is szigetelték, utóbbit renoválták is. A munkálatok közel százmillió forintból, az egyházmegye támogatásával valósultak meg.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség