„Őáltala, Ővele és Őbenne” mottóval, az Eukarisztia misztériumát körüljárva készültek fel egyházmegyénk hitoktatói a tanévkezdésre.

A háromnapos lelkigyakorlatot és továbbképzést augusztus 21-én ünnepi Veni Sancte szentmise nyitotta meg, melyet dr. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó celebrált. A szentmisét követően „Narratívák a hitoktatásban” címmel a hitoktatók a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola munkatársaival együtt keresték a megoldásokat arra, hogy hogyan lehet ma a dilemmás, nehéz kérdéseket felvető bibliai történeteket hittanórákon feldolgozni.

Augusztus 22-én Varga László megyéspüspök tanítása segítet a „jobbik rész választásában”, hogy a hitoktatók tudják az aktivitás túlpörgött, türelmetlen kultúrájában is megállni és szemlélni az Urat, jelen lenni a Jelenvalónak, nem megtorpanni az Istenre való vágyakozásnál, hanem belépni a Vele való személyes kapcsolatba, szenvedélyes szeretetének erőterébe.

A találkozó utolsó napján áttekintették az előttük álló tanév legfontosabb eseményeit és támpontokat kaptak a szentségfelkészítő foglalkozásokhoz. Délután bekapcsolódtak a Pécsi Székesegyházba érkezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadásába. Az „Átlényegülés” kiállítás megnyitója után, az esti szentmisével zárult a katekéták képzése, ahol a hívekkel együtt ünnepelték egyházmegyénk alapításának 1010. évfordulóját.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség